Hajdúsámson Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának felhívása

Hajdúsámson Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselő-testülete a 94/2017. (X. 27.) rnö. sz. határozattában döntött arról, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett NEMZ-TAB-18 azonosítószámú „Nyelvi környezetben megvalósuló nemzetiségi-, népismereti, művészeti, hagyományőrző és olvasó táborok megvalósításának 2018. évi költségvetési támogatására” pályázatot nyújt be. A 2018. január 29-ei értesítő alapján „A roma büszkeségeink megismertetése” című projekt támogatásban részesült.

A Nemzetiségi Önkormányzat a pályázatot Bogácson kívánja megvalósítani nyári tábor szervezésével.

A tábor ideje 2018. július 17. napjától 2018. július 22. napjáig tart.

A táborra jelentkezni Hajdúsámson Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata elnökénél lehet. (4251 Hajdúsámson, Petőfi u. 2. szám)