Települési értéktárba véve: 2021. május 27.

Határozat: 104/2021. (V.27.)
Kategória: épített környezet
Javaslattevő: Petőfi Sándor Városi Könyvtár, Művelődési Ház és Kiállítóhely/ Papp László
A nemzeti érték fellelhetőségének helye: 4251 Hajdúsámson Rákóczi u. 2.


A Hajdúsámsoni Református Egyházközség temploma a 19. század legvégén épült, alapjai azonban több száz éves múltra tekintenek vissza. Forrásaink sajnos nincsenek arról, hogy mikor épült a legelső templom a mai Kossuth és Rákóczi utca kereszteződésénél, de az az érdekes tény bizonyos, hogy az első templom görögkeleti jegyeket viselt, mivel a ma álló templom építésénél megtalálták az eredeti épület oltárát elkerítő fal alapjai, melyek egyértelműen utalnak az ortodox templomépítés jegyeire. Ez feltehetőleg annak köszönhető, hogy a 15. században a szerb Lazarevics István, majd utóda Brankovics György kezébe került a sámsoni uradalom, akik nagy számban telepítettek be ortodox vallású rácokat a magyarországi birtokaikra. A számottevő ortodox jelenlét azonban nem volt hosszú idejű és a templom már a 15. század végén újra a katolikusok kezében volt, melynek szintén van építészeti nyoma is. A 19. századi munkálatok során, ugyanis az északi falnál megtalálták egy sekrestye alapjait.

A 15. század közepén végigsöpört a reformáció lendülete a Tiszántúlon, melyből Sámson sem maradt ki és lakói szinte kivétel nélkül áttértek a református vallásra. Ez értelemszerűen a templom református kézbe vételét is jelentette. Az eredeti templom azonban nem maradt fenn, többször is romba dőlt, hol a háborús csatározások miatt a török korszakban, hol pedig villámcsapás következtében leégett. Ez utóbbi többször is előfordult, mely annak tükrében nem véletlen, hogy a 18. század utolsó évtizedéig fatornyú volt a templom. De az újjáépített kőtornyos templom sem volt hosszú életű, mivel 1798-ban egy villámcsapás miatt ismét leégett, mint ahogy történt ez az ismételten felújított, kibővített templommal 1829-ben. Ezt követően bádogborítást és villámhárítót kapott a torony, a templomhajó pedig cserépfedést. Ennek köszönhetően a 19. században újabb tűzkár már nem érte a templomot, viszont a hosszú évtizedek alatt a szél és esővíz többször okozott problémát. Az ismétlődő beázások következtében – a javítások ellenére – annyira leromlott a templom állapota, hogy a 19. század legvégén úgy döntött a presbitérium, hogy egy teljesen új templomot kell építeni a régi helyén.

1896-ban elbontásra került az épület és a következő két évben nem kis erőfeszítések árán sikerült felépíteni a ma is álló templomot. Tóth István debreceni építészmérnök tervei alapján Katona Mihály érmihályfalvi vállalkozó építette fel. Az egyházközség saját erőből nem tudta volna finanszírozni az építkezést, így kénytelen volt kölcsönt felvenni a Debreceni Református Kollégiumtól valamint a sámsoni gyökerű Goda-alaptól. Emellett az egyházközség tagjaira külön adót is kivetettek a rendkívüli helyzetre tekintettel. Építőanyag tekintetében Debrecen városa  ötvenezer tégla adományozásával járult hozzá az építkezéshez. És ha már az építőanyagokról esik szó, érdemes megjegyezni, hogy elbeszélések szerint a sámsoni egyháztagok gyalog és ökrös szekerekkel indultak Erdélybe, hogy ott a legjobb minőségű faanyagot szerezzék be a tetőszerkezet gerendáihoz. A templom építése 1898-ban fejeződött be. Ezzel végre méltó épületet kapott az Isten háza. A templomról a legszakszerűbb leírást talán Várady József: Tiszántúl református templomai I. kötete adja: A kelet-nyugati tengelyű templom nyugat homlokzata előtt 42 méter magas tornya háromszintes és órapárkányos. Nyugati főbejárata fölött timpanon van. A torony alsó szintje vakolatkváderes. A két felső szinten fejezetes pilaszterek (falból különböző vastagságban kiemelkedő féloszlopok) futnak fel. A templom főhomlokzatán és a kereszthajó nyugati oldalán a főbejárathoz hasonlóan félköríves záródású bejárati ajtók vannak. A templom déli oldalhomlokzatán, a lizénák (falsáv: a fal síkjából kiálló, pillért utánzó vakolatsáv) tükreiben vannak a hatalmas ablakok. A 10 x 30 méteres belső térben sík vakolt mennyezet, három karzat, elegáns berendezése és 800 ülőhely van. A kereszthajó déli szárnya csupán szószéki feljárónak és a szimmetria kedvéért épült, belülről ebből semmi sem látszik. A torony és a hajó tetőzete horganyzott bádog lett. A templom körül Goda Sándor terméskő alapon álló kovácsolt vasból készült díszes kerítést állíttatott, amely még ma is áll, bár az idő múlása jól meglátszik azon, hogy a folyamatos feltöltések következtében a Rákóczi utca felől a kerítésalap már nem látszik ki, csak a kovácsolt vas kerítés.

Az elmúlt közel 125 évben a templom sorsa jól tükrözte hazánk 20. századi történelmének sorscsapásait. Az első világháborúban ugyan konkrét kár nem érte az épületet, ám egy kivételével az összes harangját leszerelték és elvitték, hogy ágyúcsövet öntsenek belőlük. Az egyetlen megmaradt harang viszont még magánál az épületnél is jóval öregebb, hiszen a felirata alapján 1775-ben Pesten öntötték. Ez a másfél mázsás harang túlélte az elmúlt közel negyedévezred viszontagságait: tüzek, háborúk, és még ma is hűen „szolgálja” az egyházközséget. Az 1920-as, 30-as években a gyülekezet pótolta a többi harangot és Szlezák László budapesti harangöntővel három új harangot – egy 400, 800 és 1600 kilogrammosat – készíttettek. Ezek szintén túlélték az elkövetkező évtizedeket, így manapság is négy harang hívja istentiszteletre a híveket. Sajnos maga a templomépület már nem volt ilyen szerencsés, a második világháborúban súlyos károk érték. Ez főként a tornyot érintette, mivel az a település legmagasabb épületeként kiváló kilátást nyújtott 1944 őszén a német katonáknak, akik a környéket próbálták védeni a szovjet csapatoktól. A harcokban több belövés is érte az épületet, amely szerkezetileg stabil maradt, de mégis jelentős károk érték. Ezeknek az elhárítása hosszú éveket, évtizedeket vett igénybe, amit jól illusztrál, hogy még a 70-es években is fellelhetőek voltak az egykori lövedékek okozta nyomok. A hosszadalmas felújítás főként annak volt betudható, hogy a háború után kiépülő szocialista rendszer egyházellenes mivolta okán maga a templomlátogatás is indirekt módon akadályoztatva volt, a templomfelújításról nem is beszélve. Ennek ellenére pont a rendszerváltás előtt 1988-ra sikerült teljesen felújítani a templomot.

Ahogy a korábbi évszázadokban az időjárás azonban most sem kímélte az épületet, így annak külső állaga a 2010-es évek végére ismét megújításra szorult. Ennek első ütemeként 2017-ben a torony esett át felújításon, és többek között kapott teljesen új lemezelést, 2019-ben pedig a templomhajó tetőzete újult meg. Érdekesség, hogy magához a faszerkezethez, így például a gerendákhoz alig kellett nyúlni, ami jól bizonyítja mennyire megérte annak idején a legjobb alapanyagokat felkutatni. A bádoglemezelést azonban teljesen le kellett cserélni, mivel az még az eredeti volt és csak felületi védelmet kapott a 20. század felújításai során. A Kujbus Mihály, nívódíjas bádogosmester vezette munkálatok során Prefa lemezborítást kapott a tető, amely hosszú évtizedekre, de akár egy évszázadra is biztosította a templom beázás elleni védelmét. Ami a belső teret illeti az szinte teljesen eredeti, kivéve talán az északi karzaton elhelyezkedő tizenegy regiszteres orgonát, melynek eredetijét még Kerékgyártó István debreceni orgonaépítő mester készítette 1897-ben, de a világháborúk alatt károkat szenvedett el. Az első világháború idején a sípjai egy részét – csakúgy, mint a harangokat – leszerelték és elvitték, 1944-ben viszont magát a szerkezetet érték súlyos károk és a korabeli leírások alapján egy része el is pusztult. A háború után a szűkös anyagi források miatt nem kapott új orgonát a templom, hanem a régit hozták rendbe, amely még ma is működőképes, bár felújításra szorulna.


A Hajdúsámsoni Református Egyházközség temploma egyértelműen megérdemli, hogy felvételt nyerjen Hajdúsámson települési értéktárába a Harangi Imre olimpiai emléktölgy, az öntöttvas tárgyak gyűjteménye, a Hajdúsámsoni kincs, és a Martinkai legelő mellé. Az első és talán legmarkánsabb érv az, hogy ha megkérdezünk egy hajdúsámsoni – vagy akár a települést ismerő környékbeli – lakost, hogy melyik épület jut először eszébe a városból akkor 10-ből 9 ember a templomot mondaná. Jól szimbolizálja ezt, hogy a városi hírlap címlapján is a református templom képével találkozik először az olvasó. Nem csak érzelmi töltetűek azonban az érvek, hanem szakmailag is alátámasztottak, mivel az épület műemlék védelem alatt áll, amit a településen a Goda-kúria mellett csak a református templom mondhat el magáról. Egyébként is alig akad olyan épület a városban, amely a 20. század előtt épült volna, ilyen magasságú pedig közel sincs egy sem, így nem csak 100 évvel ezelőtt, de ma is meghatározó művi tájképi elem, viszonyítási pont a városban, már csak ezért is mivel a postával, a városházával és az általános iskolával együtt Hajdúsámson legbelső központját jelenti ez az épület. Elmondható tehát, hogy a hajdúsámsoniak számára olyan a református templomuk, mint a debrecenieknek a Nagytemplom, sőt talán több is, mivel a lakosok gyakran a református jelzőt mellőzve csak „a templomként” hívják, mutatva ezzel is az épület jelentőségét. Utolsó érvként pedig az a nem mellékes tény emelhető ki, hogy ez az épület rendszeres használatban van, nem pedig egy régi műemlék, melyet csak a turisták látogatnak meg. Ez a használat pedig szakrális célokat takar, amelyet sajnos a mai modern világban – ahol egyes nyugati, keresztény gyökereiről megfeledkező országokban az ilyen templomokat profán célokra kezdenek el használni – már hangsúlyozni kell. A Hajdúsámsoni Református Egyházközség temploma tehát mind szellemi, mind pedig fizikai tekintetben méltó arra, hogy felvételt nyerjen a települési értéktárba.




Források

  • A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája (bibliográfia, honlapok, multimédiás források):
  • A Hajdúsámsoni Református Egyházközség presbiteri jegyzőkönyvei (1896-2019.)
  • Gazdag István szerk.: Hajdúsámson története és néprajza. Hajdúsámson, 2000.
  • Papp Gusztáv: A sámsoni ref. egyház története. Kézirat, Hajdúsámson 1909.
  • Tóth Bálint: Adatok a sámsoni református egyház történethez. Hajdúsámson 1880. (Közzétette: Tarné Hajdú Judit Hajdúsámson, 2001.)
  • Várady József: A Tiszántúl Református templomai, I. kötet. Debrecen, 1991.