Tájékoztatás középfokú oktatási intézményben tanulók támogatásának igényléséről

Tisztelt Szülők, Kedves Diákok!

 

Évente egy alkalommal a tanév befejezését követően Hajdúsámson Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 50 000.-Ft pénzbeli támogatásban részesíti azt a négy, illetve hat évfolyamon tanuló gimnáziumi nevelésben-oktatásban részt vevő, nappali tagozatos tanulót, aki a tanév végén kitűnő tanulmányi eredményt ért el. Kitűnőnek az számít, aki minden tantárgyból jeles.

A kérelmet a tanév lezárását követően, július 1. napjától – augusztus 31. napjáig lehet benyújtani a Polgármesteri Hivatal Szociális és Gyámügyi Osztályára, melynek melléklete a lezárt, intézmény által hitelesített év végi bizonyítvány és a tanulói jogviszony igazolása, továbbá a lakcímkártya.

A kérelem benyújtására a szülő, törvényes képviselő, illetve az időközben nagykorúvá vált fiatal felnőtt jogosult. A támogatási idő legfeljebb 6 tanév.

Hajdúsámson, 2026. június 18.

 

Tisztelettel:

Antal Szabolcs
polgármester