Települési értéktárba véve: 2021. május 27.

Határozat: 104/2021. (V.27.)
Kategória: épített környezet
Javaslattevő: 
Petőfi Sándor Városi Könyvtár, Művelődési Ház és Kiállítóhely/Hadházi Balázs

A nemzeti érték fellelhetőségének helye: 4251 Hajdúsámson Szabadság tér

Hajdúsámson központjában, a Szabadság téren található emlékmű, eredendően az I. világháborúban elhunyt katonák hősi emlékszobraként készült. A szoborcsoportot, mely egyben a település legrégebbi emlékműve is, Némethy László (1880-1963) szobrászművész és Harró Károly kőfaragó mester készítette. Az alakok anyaga bronzöntvény, a hordozó elemek műkőből készültek, míg az elhunytak névsora márványtáblára vésetett fel.

Az ünnepélyes felavatásra 1936. június 20-án került sor, melyet a következő gondolatokkal közölt a Magyar Távirati Iroda 1936. június 21-én:

„Az ünnepélyes szoboravatáson megjelent József királyi herceg, Tasnádi Nagy András államtitkár, Vay László báró főispán, Rásó István alispán, Lindenberger János dr. prépost, vitéz Huszár Endre tábori alesperes Vincze András tábornok, Madacsay Imre csendőralezredes és sok más előkelőség, továbbá igen sok frontharcos küldöttség.” „József királyi herceg avató beszédében lelkes szavakkal emlékezett meg a hajdúsámsoni katonák háborús hőstetteiről és szenvedéseiről: – Magyar katonák,mártírok voltak ezek a hősi halottak -mondotta – akik hazájukért ontottak vérüket. Lelkük most is itt van közöttünk és szeretettel öleli magához a szülőt, feleséget, gyermeket és rokont egyaránt. Mindig emelt fővel menjetek el e szobor előtt és ápoljátok fiaitokban a hősi szellemet, mert akkor a 272 hajdúsámsoni. hős nem ontotta hiába vérét.”[1]

A hősi emlékszobor avatást nem sokkal később a Pesti Napló, 1936. június 23. (keddi) számában is közölték.[2]

Az emlékmű 1998-ban kiegészült a II. világháborús hősök neveivel. Az utólag felhelyezett márványtáblára – mely az anya gyermekével alak jobb keze felől található – 122 elesett sámsoni és 188 elhurcolt zsidó ember nevét véste fel Madarász György kőfaragó. Ebből adódóan a szoboregyüttes mára az I. és II. világháború pótolhatatlan veszteségeinek egyszerre állít emléket.

Az emlékmű kompozíciója

Az emlékmű arculatát alapvetően egy háromalakos kompozíció (1., 2., 3.) határozza meg. A szoboregyüttes helyét egy kisebb, lépcsős emelvény jelöli ki, melyen három különböző magasságú posztamens helyezkedik el. Ezek a talapzatok emberalakokat hordoznak. Így az összkép, mondhatni, egy egyenlő szárú háromszögbe zárható, mellyel az alkotó egy különös perspektívát kölcsönzött a világháborús események emlékműn keresztül történő szemléléséhez.

  1. A képzeletbeli háromszög csúcsában látható a fölszerelt honvéd

A szobor I. világháborús gyalogos katonát mintáz, lövészbojttal a mellkasán. Az ábrázolásban azonban van valami különös. Az ellépő láb és az intő kéz mozdulatában egyszerre érzékelhető a bevonulás és búcsúzás ellentétes iránya: a harcba indulás első lépte és az elköszönő intés utolsó lépte. Ugyanakkor a sapka levétele a köszönés és búcsúzás vonatkozásában, még a polgári, paraszti életből megmaradt reflex is lehet, ami megengedi a következtetést, hogy az alak ábrázatában a fiatal újonc, de lelkes katona képét lássuk.

A hajdúhadházi származású, ma Tégláson élő Csapó család mai napig őrzi annak az emlékét, hogy a művész Csapó Ferencről mintázta a szobrot, aki abban az időben volt katona Debrecenben. Az otthonokban felidézett egyes honvéd sors – az örökifjú apa, nagyapa egyenruhás képe, az esküvő előtt elesett vőlegény fotója vagy az elesett bajtárs megőrzött katonai igazolványképe – azt bizonyítja, hogy a jelenben élők szívében nem arctalan tömeg a hősi halált haltak emléke, hanem egy ismerős és kedves arc a családból, a rokonságból, az utcából, a szomszédból. A szobor láttán sokak emlékében talán még ma is megelevenedik a kép, amint maguk előtt látják szerettük feléjük intő búcsúját.

  1. A háromszög-kompozíció bal sarkában látható a szántó paraszt képe.

A megmintázott alak szokatlan beállásban figyelhető meg, mert nem a munkavégzés folyamatának egy kimerevített pillanatképe áll a szemlélő előtt. Tudatos és bátor beállítás ez, mely valamiféle szemlélődő, megpihenő, ácsorgó képben meri ábrázolni a század elején élő parasztot. A látvány lehetséges értelmezését, nyilvánvaló, hogy a háború mindenre kiható történései mentén tehetjük meg.

A szántásból felegyenesedő mozdulatban és az égre emelt tekintet mozzanataiban, a rokoni és baráti kötődések mentén lehetetlen nem gondolni a fiaik hazaérkezését váró apákra, a testvérek után vágyódó testvérekre vagy a barátokat hiányoló barátokra . Sajnos, mind igaz megállapítások ezek.

Az emlékező gondolatait tovább viheti a földből kiemelt ekevas és az eke szarvát már elengedő kéz mozdulata, mely finoman utalhat a barázdát átvágó trianoni országhatár új területi viszonyaira, és annak döbbenetet kiváltó következményeire. A település gazdái is hasonló módon állhattak meg a munkavégzés közben, amikor egy-egy különös időszakban, az egykori sámsoni szőlődombokról „ide látszottak a nagyváradi hegyek”– ahogyan Hajdúsámsonban szokás volt ezt mondani.

A szobor megformálása ebben az esetben is hűen tükrözi a kor autentikus emberét: mind az alkatára nézve, mind a korhű viselet tekintetében.

  1. A képzeletbeli háromszög jobb sarkában látható az anya gyermekével kompozíció.

A fiatalasszony megformálása tökéletes pontossággal adja vissza a 20. század majdcsak egészét meghatározó magyar parasztság asszonykarakterét. Az alakon jól megfigyelhető a háztáji munkát végző asszonyok, korunkhoz képest szokatlan testalkata. A zömök karok, a férfiasan széles tenyerek, a megvastagodott ujjak, a széles nyak és telt arc… stb. aligha tekinthetők a finom nőiesség archetípusának.

A hiteles megformálás kiegészül az ölben tartott gyermek képével. Az idillikusnak tekinthető ábrázolás a világháború kontextusában érzékeny és fájdalmas asszociációkat ébreszthet a szemlélőben, aki sejtheti, hogy a fiú nyugalma csupán az öntudatlan gyermeki állapot következménye. Még nem tudva, még nem értve és nem érzékelve a háború családokat sújtó következményeit, mely tapasztalat sokak valóságosan fájdalmas emléke.

Azonban az emlékműben megjelenő gyermek motívuma magában hordozza a jövő, az újrakezdés lehetőségét is, mely a történelmi korszak pillanatában és a ma távlatában – ismerve az akkor még reményteljesnek tűnő jövő további borzalmait – merész ábrázolás volt az alkotó részéről. Az ugyancsak bátor, hittel párosult megjelenítés mégis igaznak bizonyult, mert száz év eltelte igazolja, hogy lett jövő.

Az összképet szemlélve, bár az alakok nem alkotnak egységes szoborcsoportot, de egy szellemi-lelki térben érzékelhetjük, hogy mennyire szervesen kapcsolódnak egymáshoz. A szereplők hiteles, korhű megformálása nem válik idillikus zsánerképpé és a tudatosan komponált, patetikus beállítások is mentesek az erőltetett, túlzó színpadiasságtól. Az emlékmű kapcsán tehát megállapítható egyfajta művészi és szellemi kvalitás egysége, mely a szemlélőt áthatja és gondolkodásra készteti.

 

Az emlékmű jelene

Az emlékezés hagyományának különleges sajátossága van Hajdúsámsonban. Minden év április utolsó vasárnapján ünnepélyes keretek között tiszteletadást tartanak az emlékműnél, melyet a sámsoni születésű, Vitéz Bakó István[3] (1920-2011) kezdeményezett 1995-ben.

Vitéz Bakó István egykori magyar királyi honvéd ejtőernyős szakaszvezető, tartalékos honvéd zászlós, nemzetőr ezredes, aki a rendszerváltás utáni ejtőernyős hagyományőrzés zászlóvivője volt. Emlékét – bajtársa Vitéz Kerekes Imrével, aki szintén hajdúsámsoni születésű volt – az emlékművön elhelyezett márványtábla őrzi. Emléktárgyait a helyi múzeumnak adományozta, ahol az állandó kiállítás keretében megtekinthetők.

Az ünnepi szokásrend „Emlékező Istentisztelet” megtartásával veszi kezdetét a református templomban. Ezt követően a sámsoni polgárok, a meghívott vendégek és elöljárók a zászlóvivők vezetésével együtt vonulnak a megemlékezés és koszorúzás helyszínére. Az ünnepi gondolatokat követően a város vezetése és polgárai, a társadalmi szervezetek képviselői és a családtagok elhelyezik az emlékezés virágait.


Hajdúsámson központjában, a Szabadság téren található emlékmű, eredendően az I. világháborúban elhunyt katonák hősi emlékszobraként készült 1936-ban. A szoborcsoport egyben a település egyik legrégebbi emlékműve. Az alakok anyaga bronzöntvény, a hordozó elemek műkőből készültek, míg az elhunytak névsora márványtáblára vésetett fel. Az emlékmű 1998-ban kiegészült a II. világháborús hősök neveivel. Az utólag felhelyezett márványtáblára 122 elesett sámsoni és 188 elhurcolt zsidó lakos nevét véste fel Madarász György kőfaragó. Ebből adódóan a szoboregyüttes mára az I. és II. világháború pótolhatatlan helyi veszteségeinek egyszerre állít emléket. A polgári és katonai áldozatokra máig nagy tisztelettel és kegyelettel emlékezik meg a város lakossága minden évben ezen a helyszínen. A hősi emlékmű komplexitása, a történelmi vonatkozásain és az esztétikai, művészeti sajátosságain túl, kulturálisan is meghatározó jelleggel van jelen a Hajdúsámsonban lakók életében.

 




Letölthető dokumentumok